
Ideje elfelejteni a sablon szórólap megoldásokat, és előállni valami olyannal, ami tényleg képes vevőket szerezni a cégednek
A legtöbb szórólap csak akkor működik, ha éppen elromlott a tévé, ha éppen nincs könyvelőm, ha éppen hitelre van szükségem. Na de a Tiédre nem csak ekkor fognak ráharapni…
"Én már jártam itt, úgyhogy
irány az árajánlatkérés!"
A reklám, a marketing nem igazságos dolog. Nagyon nem. Lényegében olyan, mint a sportban a dopping.
Mert tegyük fel, hogy valaki kevésbé jó a saját szakmájában, és ezáltal kevésbé jó termékekkel vagy szolgáltatásokkal áll a nagyközönség elé. De a reklámanyagai (például a szórólapja) piszok jól sikerültek. Ilyenkor jöhetsz Te a világ legjobb ajánlatával, ha reklámanyagaid nem veszik fel a versenyt, akkor a konkurensed az orrod elől viszi el az összes vevőt.
„Hogyan szerez vevőket a szórólapom?”
Sokan ott követik el a legsúlyosabb hibát, hogy szórólapjukra úgy tekintenek, mint valami faliújságra, és teletűzdelik mindenféle információval különösebb ráció nélkül. Pedig az emberek alig pár másodpercet szentelnek egy szórólapra, és ha ez alatt nem ragadja meg a figyelmüket egy üzenet, egy kép, egy mondat, akkor annak a reklámanyagnak be is fellegzett.
Amire még nagyon figyelj…
- Olyan helyen osztogasd a szórólapodat, ahol a célcsoportod megfordul. Ha ugyanis nem kerül a célcsoportod kezei közé, akkor azt már a fene megette.
- Nagyon figyelj az elrendezésre. Egy jól összerakott szórólapról, aminek van kiemelt fősora, vannak benne alcímek, bekezdések és nem olvashatatlan betűtípussal van írva, szóval az ilyen szórólapról sokkal könnyebben és gyorsabban átjön az üzenet, amit közölni szeretnél.
- Mindig legyen a szórólapodon ajánlat. Ez annyit tesz, hogy ne egy egyszerű terméket hirdess, hanem egy egyedi, megismételhetetlen ajánlatot (könyv helyett 3 könyvből álló könyvcsomag). Hidd el, hogy érdeklődőid, vevőid száma megtöbbszöröződik.
- Soha ne feledkezz meg a határidőről, különben félreteszik a szórólapodat, és ezek után isteni csodára lesz szükséged, hogy újra elővegyék.
„A következő sorokat már ismerem,
inkább menjünk az árajánlatkéréshez."
A vevőszerző szórólapod ára
Szórólapod ára a Szövegamielad csapatánál oldalanként 50.000 forint + ÁFA (azaz bruttó 62.500 Ft).
Az oldalár nem a kész szórólapra vonatkozik, hanem a szövegírónk által A4-es word dokumentumban Courier New betűtípussal 12-es méretben megírt szövegre.
Természetesen minden megkezdett oldalért nem kell a teljes árat kifizetned. Tehát ha mondjuk a végeredmény másfél oldal lett, akkor a befektetésed 50.000 + 25.000 forintot, vagyis 75.000 forint + Áfa lesz (vagyis bruttó 93.750 Ft), és nem 100.000 forint + Áfa, (azaz bruttó 125.000 Ft).
100% GARANCIA
Ha az általunk készített reklámeszköz nem nyerné el tetszésedet, akkor kérdés nélkül visszafizetjük a teljes vételárat.
Az első lépéstől az utolsóig
A Szövegamielad weboldalán, tehát itt, mindent elintézhetsz akár az íróasztalod mögül. Nézd meg, mi történik, ha szeretnél egy vevőszerző szórólapot.
1. Először is töltsd ki ezt a kérdőívet. Ahány kérdésre csak tudsz, válaszolj. Azokat a kérdéseket, amelyekre nem tudod a választ, ugord át. A kérdőív kitöltése nem tart tovább 6-7 percnél.
2. Ezután kattints a kérdőív végén található „ELKÜLD” gombra.
3. Ekkor kapsz egy visszaigazoló e-mailt, amiben leírjuk, hogy megkaptuk a megrendelésedet.
4. A beérkezett kérdőívedet marketingeseink kiértékelik, átnézik, telefonon pontosítják Veled a részleteket.
5. Végül pedig a minden fontos információ birtokában a kreatív csapatunk (szövegírók, grafikusok) elkezdi elkészíteni vevőszerző szórólapodat.
FIGYELEM!
Ha nem vagy biztos magadban, érdemes itt kezdened…
Mivel egy vevőszerző reklámeszköz létrehozása nem megy anélkül, hogy pontosan ismerd néhány nagyon fontos kérdésre a választ.
-
Például elengedhetetlen, hogy tudd, valójában kinek is szól az ajánlatod, hogy még csak véletlenül se kezdj olyan embereknek, cégeknek reklámozni, akiknek semmi szükségük a termékedre vagy szolgáltatásodra.
-
Nagyon fontos az is, hogy reklámanyagaidban részletesen leírd, ajánlatod célcsoportod mely problémáira ad megoldást. Ezzel fogod ugyanis elérni, hogy ajánlatod felkeltse célcsoportod érdeklődését.
-
Célcsoportodnak azt is látnia kell, hogy miben vagy más, miben vagy jobb, mint versenytársaid. Meg kell találni azokat a tulajdonságokat, előnyöket, amelyek csak rád jellemzőek, hogy ne csak vevőket szerezz, hanem hűséges, visszatérő vásárlókat.
-
Az sem mindegy, hogy milyen reklámeszközökkel indulsz neki a vevőszerzésnek. Minden üzletágnak megvannak ugyanis az eredményesebb, költséghatékonyabb, nyereséges reklámmegoldásai. Ha tudod, milyen reklámeszközökkel érdemes dolgozni, akkor nem csak több vevőt szerzel, de rengeteg pénzt is megtakarítasz reklámköltségeiden.
A fenti válaszok megtalálása nélkül nem sok esélyed lesz, hogy olyan reklámeszközt küldj a frontvonalra, ami a célcsoportodnak szól vagy éppen felkelti bennük az érdeklődést, a vágyat. Hogy ne kelljen búcsút venned rengeteg potenciális vevőtől és bevételtől, több tucat hatékony kampányon túl lévő kollégáimmal kitaláltunk számodra egy 1 órás, interaktív marketing konzultációt, amiben közösen keressük meg a fenti kérdésekre a válaszokat.
A konzultáció történhet skype-on, telefonon vagy akár személyesen is. De inkább kattints ide, és tudj meg minden apró részletet az 1 órás interaktív marketing konzultációról.
